Tiesto @ Greenroom, Bécs
2006. augusztus 5. 23:38, szombatJúlius 29-én voltunk Tiesto bulin Bécsben. Eredetileg a Palace nyitóbulijára akartunk menni ahol ugyancsak Tiesto zenélt volna, de kiderült, hogy Bécsben is lesz buli, és ráadásul az később is van, így a Rotesz is el tudna jönni rá, így ez mellett döntöttünk.
Már fél 8-kor ott voltunk a helyszínen, ugyanis a kapunyitás 8-ra volt kiírva, de csak fél 9-kor nyitották meg. A helyszín elég klassz volt, a Duna mellett egy téglalap alakú hely volt, ahol csak a 2 kisebbik oldala volt nyitott, így a szél átfújt az egészen, így nem sült meg az ember. =D
Az első dj Tom Snow volt. Ő még egész jó zenét nyomott, meg ekkor még el lehetett férni a dj pult előtt. =D
A második dj Pete Brooks volt. Hááááát… Elég kemény, lassú zenét nyomott, nuku dallammal, valamint egyátalán nem figyelt arra, hogy szettje alatt nem táncol a nép. Ő elvolt a dj pultba. =DDD
Aztán 1 körül bementünk a pult elé, mert nemsokára következett Tiesto. Alig lehetett elférni. Azt még kivártuk, hogy lenyomjon egy-két zenét, de utána kimentünk a szélére, hogy kis levegőt is kapjunk, és legyen helyünk is. =D Európai árak voltak, egy ice teáért elkértek több, mint 1000 Ft-ot. =D
Egyébként a hely tetszett nekem, klassz volt, hogy nyitott volt az egész.
Reggel 6-ig nyomtuk a bulit, ekkor még Tiesto zenélt, de akkor már úgy el voltunk fáradva, hogy muszáj volt elindulnunk haza. Annyira megfogott minket a buli, hogy még másnap este is bulizhatnékunk volt. =D
Ha érdekelnének videók, akkor a Youtube-on van egy pár, igaz a hangjuk elég rossz =( :
http://www.youtube.com/watch?v=Ro-YK98Nm3E
http://www.youtube.com/watch?v=iDC3U5v5pO8
http://www.youtube.com/watch?v=KWVd_s11Uio
http://www.youtube.com/watch?v=9THagu8vw8M
ui: a képekről el is feledkeztem:







