Vadaspark

2006. június 28. 18:45, szerda

Vasárnap kimentünk a Lolával a Kecskeméti Vadasparkba. Természetesen vittünk fényképezőgépet, hogy a szép állatok meg tudjuk örökíteni. =) A legtöbbet a teknősöknél időztünk. Azt hiszem ez érthető is, hisz mindkettőnknek van 2-2 db otthon. =)
Örülök, hogy látszik a fejlődés a parkon, remélhetőleg nemsokára a nagyon régi ketreceket is lecserélik majd.

A képeket itt tudod megnézni.

Megcsapoltak

2006. június 23. 18:30, péntek

Ma életemben először adtam vért. Már régóta szerettem volna adni, de eddig sosem jutottam el odáig. Tegnap olvastam a Petőfi Népében hírdetést, hogy a Tecskóban lesz véradás, és úgy éreztem, hogy eljött az idő, ideje elmennem végre. =D Aztán mára el is felejtettem, de még épp időben eszembejutott, és kihúzta a Tecskóba. Egyből odamentem a “portához”, és mondtam, hogy vért szeretnék adni. Kérdezték, hogy voltam-e már. Mondtam, hogy nem. Felvették az adataimat, és mondták, hogy kezdjek el sokat inni, mert már előre kell a folyadékot pótolni. Ivás közben ki kellett tölteni egy kérdőívet, majd utána megnézték a vércsoportom (B), és a vérnyomásom, ami nagyon magas volt. Nem csodálkoztam rajta, izgultam rendesen. =D Utána egy doktor néni feltett kérdéseket, megkérdezte, hogy mióta van piercingem, mondtam, hogy 2000 óta, azt mondta rá, hogy akkor semmi gond, fél évesnél régebbinek kell lenni. Aztán meghallgatta a szívem, meg a tüdőm. Utána mondta, hogy kész vagyok, mehetek vért adni. =)
Beültem a “nyugágyba”, lefertőtlenítették a kezem, majd egy szép vastag tűvel megszúrtak, volt vagy 1-1,5 mm az átmérője. =) Aztán egy 10 perc alatt lecsorgott 4,5 deci belőlem, ekkor még vettek 3 kémcsőnyi mintát, kihúzták a tűt, és mondták, hogy pihenjek. Aztán azt vettem észre, hogy egyre többen kérdezik, hogy hozzanak-e nekem valami innivalót. =D Kiderült, hogy elsápadtam teljesen. =D Megmérték a vérnyomásom, ami most meg jó alacsony lett. =DDD Hoztak kekszet is, meg vagy 3-4 pohár vizet+üdítőt belémnyomattak. Aranyosak voltak a doki nénik, mert mindig kérdezgették, hogy jobban vagyok-e már, meg kérek-e még inni. =) Ott ültem kb 20-30 percet még, akkor kezdett visszatérni a színem. Aztán jeleztem, hogy már jobban vagyok, mondták, hogy még egy picit üljek, aztán mehetek. =)
Remélem majd a következő véradásnál már egy kicsivel rutinosabb leszek, és nem fogok rosszul lenni, mert tuti fogok még adni. =)
Kaptam ilyen szép véradó igazolványt is, nézzétek:

véradó igazolvány

Üzemanyag

2006. június 19. 23:13, hétfő

És igen! Sikerült szerezni belőle! =) Ennek örömére a héten valamelyik este el is fogom majd fogyasztani. ;)

fuel mine

sör+barack ;) + Ubuntu

2006. június 17. 1:30, szombat

Nah. Ha minden igaz, akkor hétfőre lesz egy sör és barackpálinka italom, amit már régebben itt a blogomban meg is említettem. Remélem minél hamarabb bele tudok majd kóstolni, és véleményt is nyílvánítani róla. =D

———–

A héten feltelepítettem az Ubuntut a gépemre. Nagyon tetszik! Szép, összerakott rendszer. Igazából néhány dolgot kellett csak telepítenem, beállítanom, és máris kaptam egy teljesen működőképes rendszer. Még a tv kártyámat is tudtam használni, alapból felismerte, és támogatta. Meg is lepődtem rajta rendesen. =) Szóval jövőhéten szerintem a céges gépemet is át fogom téríteni Ubuntura, majd rá kell vennem magamat, hogy tényleg meg is csináljam. =D

Ubuntu 6.06 LTS

2006. június 1. 17:00, csütörtök

Ma az ígéretekhez híven kiadták az Ubuntu Linux új verzióját, ami mostantól desktopon 3 évig, szerveren meg 5 évig lesz támogatott. =) A héten telepítettem egy RC-t belőle, eléggé megtetszett, úgyhogy nemsokára mind a céges, mind az otthoni gépemet átrakom rá. Nagyon szépen össze van pakolva, nem kell sokat bajlódni vele, hogy egy teljes működő rendszert kapj. =) És mindezt Debian alapokon. ;)
Rendeltem belőle cd-t is, 5-öt az ubuntuból (gnome az ablakkezelő), és megintcsak 5-öt a kubuntuból (itt az ablakkezelő az kde). Ezeket ingyen lehet rendelni a project weboldalán. 1-1-et megtartok magamnak belőlük, a többit meg szétosztogatom az embereknek, terjesztem az igét. =DDD