2006. április 27. 23:08, csütörtök
Úristen. Most látom, hogy márciusban egyáltalán nem írtam a blogomba, és áprilisban sem sokat jártam a tájára. =D No mind1. Néha megesik az ilyen, még a jobb családokban is.
————
Még tavaly ősz környékén csináltam egy cégnek mail servert, és valamiért mostanában a mysql-es része nem működött tökéletesen. 10 percenként úgy gondolt, hogy egy percig nem hajlandó kiszolgálni a felé intézett kérdéseket, majd 1 perc lejárta után úgy döntött, hogy a pihenésnek vége, és újra ment. ~10 percig. Aztán megint pihi… Hogy mi okozhatja a gondot, arra még nem jöttem rá, de úgy döntöttem, hogy inkább berakok egy csereszervert, aztán majd szép nyugiba megcsinálom, élesben kicsit gáz lenne megjavítani a cuccot. =) A csereszerver a nemrég vett HP szerver lett, legalább le lesz tesztelve az éles üzem előtt. A programokt már előre telepítettem rá, így amikor kimentünk, csak át kellett rakni a levelezést, meg a konfigokat, és már ment is a dolog.
————
A projecttünkkel még nagyon nem haladtunk előre, de remélhetőleg mostmár azzal is fogunk majd tudni érdemben foglalkozni. Már szeretném látni, ahogy az oldalakat szolgálja ki. =D Addig is tesztelem, mindenféle szép grafikonokat pakolok rá, fűtöm vele a szobát, stb… =D
————
Holnap bevásárlás lesz, ugyanis szombaton egy kicsit sütögetni fogunk Loláéknál. Remélhetőleg jó idő lesz, legalábbis az előrejelzés csak felhősödést mutat, esőt nem. Úgy legyen! =) Leszünk egy jópáran, állítólag 12-en. Előreláthatólag sok kép fog készülni, ezért lehet reménykedni, hogy majd pakolgatok fel belőlük jövőhét eleje felé. Úgyhogy akkor (is) érdemes lesz majd visszanézni. =)
Tagek: blog, buli, tech | még nincs komment »
2006. április 24. 22:51, hétfő
Tegnap végre megkezdtük Zsoltival az idei horgászatot. Elég rég nem voltunk horgászni, a tavalyi nyár-ősz inkább a bulizással ment el. =D
Szóval egy szép napsütéses vasárnapi napon felkaptuk a cuccunkat, és kimentünk az ún. Kecskeméti Záportározó-tóra, lánykori nevén a szabadidő parkba. Azért a korai kelést nem siettük el, a Zsolti 10-kor csörgött rám, hogy majd menni kéne. 11 körül el is sikerült indulnunk. =D Nem vittük túlzásba a horgászatot, 2-en 2 bottal nyomultunk csak. A többi bot csak aggatott volna, meg egyébként is, meg kell adni az esélyt a halaknak is. =D Én úgy döntöttem, hogy spiccbottal próbálok szerencsét, a Zsolti az elején pergetett párat, utána fenekezett. Kipróbálta a csodálatos technopufiját, amit jópár éve vett már, de talán ha egyszer használta. Erről azt kell tudni, hogy egy színezett, és talán ízesített hungarocellgolyó. Nála egyátalán nem volt kapás sajnos. Nálam a spiccen volt jópár arasznyi bodorka, amit aztán jó fiúk módjára vissza is dobtunk, had szaporodjanak, növekedjenek. Közben én is pergettem párat twisterrel, villantóval, és azzal gumihallal, amivel a süllőket fogtam 2 éve. Sajna nem volt szerencsém, úgyhogy úgy döntöttem, hogy inkább visszamegyek a spiccbothoz. =D
Mindeközben megvitattuk a fontos dolgokat, mondogattuk a szokásos szállóigéket az Üvegtigrisből, meg nem csináltunk semmit, csak élveztük a csöndet, és a természetet.
Mivel elég jól sütött a nap, a pólót levettük, ez meg is látszódott estére, mert jól le is pirult a hátunk. A szervezetem valahogy nem tolerálta ezt a friss levegőt, mert estére bele is fájdult a fejem. =D Nembaj, azértis erőltetni fogom neki. =P
Tagek: horgászás | még nincs komment »