Debian Installer GUI

2005. november 28. 22:03, hétfő

Debianék újítanak. =) Csinálják teljes gőzerővel a grafikus telepítőt az elkövetkező kiadásba, az Etch-be. Ahogy elnézem ez csak azoknak lesz szép és jó, akik eddig ezt hiányolták a debianból. Mert ez bizony a Sarge telepítője egy az egyben. Fogadok, hogy azt fogják majd mondani rá, hogy milyen könnyebb lett a debian telepítése. Pedig csak egy egyszerű GUI van hozzá, kis csillivilli, meg egérhasználat. Bár ez néhány embernek a legfontosabb. Enélkül meg sem tudnak mozdulni. Ha véletlenül linux elé kerülnek, ahol nincs GUI és egér, akkor már meg vannak halva, nem tudnak dolgozni vele. Arra már nem veszik a fáradtságot, hogy egy kicsit gondolkozzanak. =D
No akkor nézzük meg, hogy milyen lesz a szép, új grafikus telepítő, screenshotok itt. Majd vessük össze a régivel.

Szerver státuszjelentés=)

2005. november 24. 2:05, csütörtök

Húzódozik ez a mail server üzembehelyezés. Most épp az van napirenden, hogy a 3ware kártya kikerült alóla, és Promise TX2000 került helyébe. Ezzel egy kicsit nehezebb feltelepíteni a cuccot, épp most is azzal küszködöm. Mivel ez nem hardware raid vezérlő, ezért az oprendszernek kell egy driveren keresztül lekezelni, hogy a létrehozott RAID 1 tömbőt lássa. Már 2. napja azzal küszködök, hogy ezt elérjem. =D Mostmár nagyjából látom a végét, épp a tömböt építtetem fel vele, 94%-nál jár, ha kész lesz, akkor kiderül majd, hogy kezdhetem-e elölről. =D Sajnos a Promise oldalán csak 2.4-es kernelhez találtam drivert, kicsit haladhatnának a korral, jó lenne 2.6-oshoz is.

99%! Mindjárt kész van, és kiderül, hogy működik-e, vagy hiába fáradoztam.=)
Na lássuk. Aszondja, hogy “Disk duplication completed… Any Key to Reboot the System!” Akkor nyomok neki mindjárt egy any keyt.=)
Húúú de izgulok. =)
Látja a tömböt a vezérlő, Status aszongya hogy functional.
A Grubot el is indította. Látom az általam gányolt kernelt, aminél ott van az initrd bejegyzés is. Alig merek neki entert nyomni. =DDD
Na mertem!=)
Ééééés csodaaaa!!!
Működik!
Király!
Örüljünk! =DDD
Végre megvan a 2 napi munkámnak a gyümölcse! =DDD
Kezdhetek nekiállni újratelepíteni a mail szerver részét. =) Remélem jövőhéten már sikerül összehozni, és sikerül minél hamarabb üzembe állítani. Na majd kiderül.

Tiesto buli – élménybeszámoló

2005. november 24. 1:40, csütörtök

Na megvolt a buli, amire már 2 hónapja vártunk. =) Kicsit késve, de azért beszámolok róla, ahogy ígértem. =)
Krisztivel és Zsoltival mentünk a buliba. A jegyek már előre meg lettek rendelve az interneten, a helyszínen egy 2 percnyi sorbanállás után meg is kaptuk. =) Már hangosbemondóval mondták, hogy tilos mindenféle hang-, és képfelvevős cuccot bevinni, ezért a fényképezőt visszavittük a kocsiba. =(
A belépés is egész gyorsan haladt, ahhoz képest, hogy mennyien voltak, meglepően gyors volt. Viszonylag az elején érkeztünk, de már akkor nagy tömeg volt. Körbenéztünk, a kabátokat gyorsan leadtuk. Szerencsénkre, mert későbbiekben kiderült, hogy a buli eleje felé elfogyott az összes hely a ruhatárakban. Akartunk venni passtartót, de 2000-ért kicsit sokalltuk, így lemondtunk róla.
Utána bementünk az arénába, szép nagy hely. Ekkor még lehetett mozogni, még nem volt tömegnyomor. Kicsit szerencsétlen volt az elrendezés, a VIP szektor nem közvetlen közelébe volt a DJ pultnak, de sikerült találni egy fasza helyet, ahonnan jól rá lehetett látni.
Szeifert kezdte a bulit progresszív zenékkel. Új lemezének a bemutatója volt, a Travelling to Happiness 2-nek. Őutána nagy csúszással LeBlanc (nem a Joey =) ) kezdte el pörgetni a lemezeket. Ő inkább kicsit keményebb zenéket játszott. Ennyi elég is róla. =D Közben kimentem wcre. Naívan azt gondoltam, hogy majd a tömegen gyorsan átverekszem magam. Hát nem lett olyan gyors. De szerencsére megláttam, hogy a VIP részben végig lehet cammogni, így egyszerűbb lesz a közlekedés.
Tiesto következett. A nagy sikongatásban nem is nagyon lehetett hallani a zenét, elnyomtuk a hangfalakat. =D A jól ismert zenékkel kezdte, aztán elindult az In search of sunrise 4 lemezének az irányába, ugyanis abból az apropóbol csinálták ezt a bulim hogy nemrég adta ki ezt a lemezt. =) Majd visszatért Just Be, Heroes, Traffic féle zenékhez. =))) 3 órás zenélés után átadta a lemezjátszót Lucca-nak. Ő egy cseh csajszi. Fasza nyomulós technot játszik. Ha nem szakadt volna le a lábunk, akkor maradtunk volna a szettjén, de így csak az elejét élveztük, utána elhúztunk haza.
Negatívumok:
- hangerő nem volt elég, szétszórhatták volna a hangszórókat, nem tudom, hogy a sarokban lévők mit hallhattak az egészből
- a hely elrendezése nem volt a legszerencsésebb
- az sms-falat igazán lekapcsolhatták volna, mert szinte nappali világosságot csinált, a fények nem tudtak kiteljesedni
Összességében nagyon jó buli volt. Kár lett volna kihagyni. Remélem a rendezők tanulnak a hibákból, és legközelebb jobbat sikerül csinálni.

Novemberi zenék

2005. november 10. 21:07, csütörtök

Bevezető nélkül a zenék:

Moonman vs. Plt – Galaxia 2001 (Solar Stone Remix)
Bush – Letting The Cables Sleep (Nightmares On Wax Remix)
Sasha – Magnetic North
Hybrid – Finished Symphony (Echoplex Remix)
Poets Of The Fall – Late Goodbye
Tilt – The world doesn’t know
BT – The Great Escape (Attention Deficit Remix)
unknown – deep forest (dub mix)
Hybrid – If I Survive
Future Sound Of London – Papua New Guinea (Hybrid remix)
Vernon – Vernon’s Wonderland (Hybrid Remix)

Doom + Tiesto

2005. november 10. 16:29, csütörtök

Annak idején a kedvenc játékom volt. Az iD nagyon eltalálta. Azért azt furcsállom kicsit, hogy ilyen sokára csináltak belőle filmet. Kíváncsian várom, hogy mit hoznak ki belőle. Majd megyek és megnézem moziba. =)

———-

Szombaton Tiesto buli! =) Már alig bírjuk kivárni a Zsoltiékkal. Majd részletes élménybeszámolót kaptok vasárnap, ha ki bírom heverni a buli fáradalmait. =D Asszem elkezdek hangolódni a bulira, és csak Tiesto mixeket fogok hallgatni szombatig. =P

Samba Domain Controller

2005. november 2. 17:20, szerda

Régóta szeretném a tárgyban lévő dolgot megcsinálni. Eddig még nem szántam rá annyi energiát, hogy véghezvigyem. Most viszont úgy néz ki, hogy sikerülni fog. A főnök is mondta már, hogy meg kellene csinálni, engem is zaklatott a helyzet, hogy eddig nem sikerült, így ma nekiálltam.
Pár órányi mellékvágány után megjelent a fény az alagút végén. =D Sikerült végre betennem domainba a gépet, de valamiért a roaming profile még mindig nem megy. Nembaj… Nem adjuk fel. =D Fél órányi szívás után eszembejutott, hogy mi lenne, ha újraindítanánk a Windowst. Ez ugyebár segít mindig. Mint most is. =D Működik a roaming profile része is, meg a netlogon is. Király. Akkor nézzük meg, hogy mi a helyzet, hogy látszódik-e a júzer, mint domain admin. Sajna ez a rész valamiért még nem működik, de majd ennek is utánajárok. Aztán lehet megbarátkozni az NT policy editorjával is. =D Lesz dolog rendesen.
Miután ezzel kész vagyok, nekikezdek újra az LDAP-nak, hátha az is menni fog. =DDD

Jelszószéf

2005. november 2. 17:08, szerda

Egyre több szervert kell figyelnem, karbantartanom, így sajnos előjött az, amitől féltem. Belekavarodtam a sok jelszóba. =D Úgyhogy nem volt mit csinálni. Keresnem kellett egy jelszószéf programot. Elvárás az volt, hogy ingyenes, nyílt forráskódú legyen, és hogy mind Windows alatt, mind Linux alatt is tudjam használni.
Kis keresgetés után ráakadtam a KeePass Password Safe-re. Telepítettem, elkezdtem nézegetni, és egyből megtetszett a kezelőfelülete is, meg a tudása is. =)
Mivel Linuxot is használok, ezért utánanéztem a Linuxos verziónak. Ez a Keepass/L. Forrásból kell fordítani, kicsit nehézkesen, de azért sikerült telepíteni. Ki is próbáltam, beolvasta a Windows alatt létrehozott adatbázisomat.
Egyszóval ajánlom mindenkinek, akinek szüksége van jelszószéfre.