2005. augusztus 27. 17:44, szombat
Amint látjátok lecseréltem a menüt. Már nem tetszett ami volt, ez az új úgy gondolom jól sikerült. =)
————–
Megtartottuk Rotesz búcsúztatóját. Egy hét múlva hajnalban megy ki Ausztráliába 8 hónapra. Nagyon jó lesz neki. Míg mi télen fázni fogunk, ott neki fasza nyár lesz. Csak majd a cápákkal vigyázzon! =)
Szóval a buli… Annyi mézes fogyott… =DDD Előkészületekben csináltunk finom marhalábszárpörköltet, hámoztunk krumplit, belőttük a fényeket, a hangot. Meg vártuk a vendégeket. Közben kis sör, mézes, sör, mézes. 3 fajta mézespálinka volt. Az egyik fütyülős szilva, a második fütyülős barack, a 3. meg házi kerítésszaggató törköly, alján mazsolával. Ez volt a legerősebb, de egyben a legfinomabb is. ;)
7-8 körül megérkeztek a vendégek, kajálás, piálás, bulizás…
Aztán hajnali 1 felé éreztem, hogy elég lesz a pálinkából, mert nagyon csúnya vége lesz. Úgyhogy be is fejeztem, de azért a sört nyomtam tovább. >=)
Fél 3 körül megjöttek az Unós lányok, Kriszti és Ági. Utána velük buliztunk. A Kriszti olyan fél 5 körül hazament sajnos. Kb 6 körül vége lett a bulinak, bementünk a házba, aztán beszélgettünk. Kb 8-ig. =D Utána egy másfél órás alvás, aztán kelés. =D
Elkezdtük összepakolni a cuccokat. Du 4-re sikerült is mindent rendbe rakni. =D Mondjuk nem nagyon siettünk, mivel eléggé le voltunk lassulva a kevés alvástól. =D
Készült nagyon sok fénykép, majd később felteszem a képek közé.
Tagek: blog, buli, picz | 3 komment »
2005. augusztus 24. 12:17, szerda
Közben készítek egy szervert a Priornak. Ezen fog menni a gnulinux.hu is. Kész vagyok a mail szerverrel, a webszervert most finomhangolom, felraktam már rá a webmailt (nagyon szépen néz ki ;) ), az admin rész is (majdnem) tökéletesen működik. =D
Sikerült megcsinálnom a scp-hez a chroot-ot, valamint a proftpd belőttem mysqlel, meg sikerült a tls modult üzembehelyeznem. Király. =)
Leszedtem egy pdfet, az a címe, hogy securing httpd. Átnézem majd, remélem tudok hasznosítani belőle ötleteket.
A Zsolti elméletileg ma hozza a szerverbe a raid kártyát. Eredetileg Promise került volna bele, de sikerült rábeszélnem, hogy 3ware legyen benne. Azért ez csak jobb lenne. Remélem ma lehozza. Ha igen, akkor holnap napközben beszerelem a gépbe. Még ezen a héten tesztüzembe kellene rakni a gépet.
Lesz mikrofonom is. Otthon felrakom majd a Skype-ot. Így, hogy Rotesz megy ki Ausztráliába muszáj lesz valahogy beszélgetnem vele. 26-án… Basszus… Most esett le, hogy az most 7vége! =D Szóval most pénteken lesz a búcsúztatója. Király! Buli ezerrel! Másnap meg megyünk Budapest Parádéra. Az Unós Krisztivel majd találkozunk fent, és együtt bulizunk. Kíváncsi leszek milyen lesz majd a party.
Tagek: buli, tech | 1 komment »
2005. augusztus 24. 11:31, szerda
Kezd elegem lenni a mostani munkámból. Egyik banknak a fiókjait kell átállítani IP telefonra. Csak az a gáz vele, hogy zárás után lehet csak dolgozni. Hogy ez mit jelent? Azt, hogy du. 4-5-6 óra után kezdünk neki, és eltart néha 11-éjfélig is. Gáz! Egy héten ez hétfőtől csütörtökig van. Most épp szerda van, de már unom nagyon ezt a hetet. =( Állítólag októberig ez a munka fog menni, és lehet, hogy még több részét ránksózzák…
Na mind1. Valahogy majd csak lesz. Úgy még sosem volt, hogy nem volt sehogy. =)
Mindjárt indulnom kell Csepelre. Jó lenne, ha a mai telepítés hamar kész lenne… Szép álmok…
Na nem sírok tovább…
ybezzz
Tagek: egyéb | még nincs komment »
2005. augusztus 21. 18:16, vasárnap
Voltam ma ugrani. Elsőre sikerült az orsót megcsinálnom, gyakorolgattam a hátraszaltót is, már nagyon jól megy. =) Az első földetérésem hagy kívánnivalókat maga után. Mondhatni, hogy szerencsésen földetértem ahhoz képest, hogy mi lehetett volna belőle. Nem figyeltem oda kellőképpen. A 2. viszont jó volt. Majdnem célkeresztre tudtam ugrani. ;)
————–
Gondolkoztam, hogy mivel lehetne az oldalt szépíteni egy kicsit. Amint látjátok ez lett belőle. A következő dolog, amit meg fogok csinálni, az az lesz, hogy az egész menürészt újratervezem. Bár szerintem ez jó sokára fog bekövetkezni, mert semmi gondolatom nincs, hogy milyen legyen. Ha nektek van valami ötletetek, írjátok meg. Köszi! =)
update: Azt elfelejtettem írni, hogy mind2 ugrásnál sikerült felhőn keresztül zuhannom. És benne nyitottam! =)))
Tagek: blog, eje | még nincs komment »
2005. augusztus 19. 20:05, péntek
Gondolom már elegetek van az ejtőernyős dolgaimból, de ugyebár ez az én blogom, azt írok ide, amit akarok. =PPP
Szóval vasárnap megint ejtőernyőzés. Ezúttal Matkópusztán. Remélem jó idő lesz, mert a www.idojaras.hu szerint esni fog. =( Na majd kiderül.
Szóval két magas gépet fogok megtámadni, az egyiknél a Bandival, az oktatómmal fogok relózni, a másiknál meg magamat fogom szórakoztatni. Kipróbálom az orsót, és ha lesz időm, akkor hátraszaltó…
Most épp sörözök (mindjárt megvagyok a 3. dobozzal is), készülök az estére. Megyünk be a haverokkal az Unóba. Egy kis mézes, meg sör lesz a mai teríték. ;)
Tagek: egyéb, eje | 1 komment »
2005. augusztus 17. 20:50, szerda
Mostanában elegem van egy kicsit a munkából. =) A mai telepítésem az egyik bankfiókban elmaradt szerencsére. Lefújták mire épp megérkeztünk. Egy ilyen telepítés úgy néz ki, hogy zárásra odamegyünk, és este kb 10-11-12-ig ott dolgozunk. Úgyhogy fasza éjszakás munka. A mai kimaradt. De sajnálom! =D
Azért nem úsztam meg az esti munkát. Egyik ügyfélnek meghasalt az NT-je, és holnap délelőttöt szántam rá, hogy megcsinálom. Ugyanis délután megint telepítésem lenne. De mivel elég szűkös az idő, ezért úgy döntöttem, hogy bevállalom, nehogy baj legyen belőle, ha nem tudom megcsinálni. Épp most mentettem le az adatait, már formázódik a winchester. Remélem mindenre gondoltam, és nem utólag jut eszembe, hogy jééé… ez+ez kimaradt… =D
Na most befejezem, mert a Zsolti telefonált, hogy induljak. Megyünk Unóba.
ybezzz all
Tagek: egyéb, tech | még nincs komment »
2005. augusztus 15. 23:35, hétfő
Látom elég rég nem írtam már ide. Íme egy kis beszámoló:
Szombaton elég korán, 6-kor keltem, mert Bajára kellett mennem hibát elhárítani. Természetesen előtte pénteken Uno, és jó sokáig voltunk ott, hogy minél könnyebb legyen felkelnem. =) Miután befejeztem ott a munkát, elindultam Kalocsára, a reptérre. Alig találtam meg, de végülis meglett. Egy régi orosz laktanya, meg reptér maradványa. Egész jó állapotban van még. Át lehet látni a paksi atomerőműre is. Sajnos én már nem fértem be az Matkópusztáról átrepülő gépbe, de az a lényeg, hogy ugorhattam. =)
Elég sok új embert ismertem meg, össze is haverkodtam egy-kettővel. Nagyon sok tandem ugrás volt, nem tudom, hogy honnan szedtek össze ennyi embert.
Első ugrásom egy 2500 m-es volt. Csináltam egy-két spirált, majd megpróbálkoztam a hátraszaltóval. Sikerült az első, de a másodikba már belegabajodtam. =DDD A második ugrásnál 2000-re mentünk fel, és egymás után 3 hátraszaltót is csináltam! Miután leérkeztem, és elújságoltam, a Gyula feladta következő leckét, amit legközelebb ki is fogok próbálni. Ez egy orsó lesz. Úgy kell majd megcsinálni, hogy kinyújtom a lábaimat, a kezemet magam mellé teszem, majd az egyik oldalon kinyújtom a kezem. Ennek következtében remélhetőleg egy orsót fogot csinálni. Na majd meglátjuk. =)
Sajnos csak 2 ugrás jutott nekem, a többi gépbe nem fértem bele. (szemét tandemesek! =))) )
Kár, hogy nem tudok annyit ugrani, mint szeretnék. Akkor sokkal jobban haladnék a tanulással. Ha valaki tud egy nagyon jól fizető munkát úgy, hogy alig kell dolgozni, akkor szóljon nekem!!! =PPP
Este amikor hazaértem, bevágtam egy üveg sört, kajáltam egy kicsit, majd úgy beájultam, hogy már negyed 10-kor aludtam. Kicsit kifáraszott a szombati nap.
Tagek: eje | még nincs komment »
2005. augusztus 9. 20:13, kedd
Tagek: picz | még nincs komment »
2005. augusztus 9. 14:13, kedd
Ma reggel felhívott az oktatóm. Kérdezte, hogy szombaton megyek-e ugrani. Mondtan neki, hogy jóhogy. =) Kiderült, hogy átrepülünk Kalocsára, és ott ejtőernyőzünk. Eddig még csak Matkópusztán ugrottam, úgyhogy ideje lesz kipróbálnom magam másik reptéren is. 3 ugrást tervezek majd, így meglesz a 30. ugrásom! ;) Jó lenne magasról is ugrani. Szeretnék egy-két dolgot kipróbálni zuhanás közben. Múltkor nem nagyon jött össze a hátraszaltó. Most azért jobban fogok próbálkozni. =D Egyszer csak össze fog jönni. Várom már nagyon!!! Ahogy nézem az ejtőernyős könyvem, épp egy hónapja ugrottam utoljára. Pedig olyan réginek tűnik. =DDD
Tagek: eje | még nincs komment »
2005. augusztus 8. 8:08, hétfő
Megintcsak raktam fel “új” képeket. Lehet nézelődni. A következő frissítésben már benne lesznek a Nándi tanyáján készült képek is. Akkor miket fogok én kapni… =DDDD
üdv mindenkinek!
Tagek: picz | még nincs komment »